1994 ősze volt. Egy antikváriumban jártam. Megláttam egy könyvet. „Versenyben Tarzannal” – olvastam a címét. Dr. Bárány István, az 1920-as évek legjobb magyar gyorsúszója írta, aki 1928-ban második lett Johnny Weissmüller alias Tarzan mögött az amszterdami olimpián és nem mellesleg először úszott 1 percen belül 100 méteren Európában. Megvettem bagóért. Pár nap alatt a végére értem és lebilincselő olvasmány volt. Szinte benne éreztem magam a húszas évek sportkörforgásában egy vidéki, egri fiatalember szempontjából. 1995 január közepén elhatároztam, hogy leutazok Egerbe. Csóró egyetemistaként busszal mentem és jöttem, ott 3-4 óra maradt. Bementem a városi termálfürdőbe, ahol nagyon jót fürödtem. A végén odamentem egy idős, úszómesternek tűnő úrhoz, hogy ismerte-e Bárány Istvánt. „Ó, persze. Pista bácsi nagyszerű ember. Azt hiszem, Pesten él.” Az utolsó mondat szinte felvillanyozott. Hát még él? Bevallom, azt hittem, már feljebb költözött, ugyanis 87 éves volt akkor. Pestre érve azonnal átnéztem a telefonkönyvet, találtam 4 vagy 5 Bárány Istvánt és a 2. Pista bácsi volt. Az Attila úton élt, hangjából érződött, örült nekem és meghívott magához, 1995. január 31-re. Elmentem. Fantasztikus élmény volt. 3 órát beszélt az egri úszósportról, a húszas éves Magyarországáról, a nagy ellenfelekről (Arne Borg, Weissmüller), a nagy úszótársakról (a Bitskey testvérekről, Aladárról nevezték el az új sportuszodát, Szigritz Gézáról), sőt még Goethétől is idézett fejből. Megbeszéltük, hogy 3 hét múlva újra jövök és akkor folytatjuk. Hívtam 3 hét múlva. A felesége vette fel. „Pista bácsi tegnap meghalt.” – hangzott a padlóra küldő mondat… A hangfelvételt odaadtam nekik. Utána pár hónappal nyílt az egri Sportmúzeum. Persze elmentem és leróttam kegyeletemet Pista bácsi hamvai előtt. Egy konkrét emlékem maradt: a könyv elejébe Pista bácsi írt egy mondatot. Azóta őrzöm…
